Ugrás a tartalomra

Árpád fürdő

multbanezo50 küldte be August 8, 2012 időpontban
Hely/kategóriák

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesítették az Árpád gyógy- és tisztasági fürdőt (Hübner Jenő tervei alapján), melyet 1905-ben adtak át a város közönségének. Az utca keleti oldalán U alakú fürdőegyütettes: két szecessziós épület fogja közre a kagylódíszítésű kupolát. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során egyebek mellett a Várkörútról nyíló Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest. A fürdő gőzellátását 1946-tól távhőszolgáltatással biztosították a székesfehérvári erőműből.

A szép Árpád-fürdő 1990-es években az új városi uszoda felépülésének következtében magára hagyottan állt. 2008 és 2010 között másfél évi munkával felújították. A felújítást a műemlékvédő szakemberek szigorú felügyelete mellett végezték, s mindent, ami a fürdő két évtizedes bezártsága alatt nem ment tönkre, visszaépítettek, helyreállítottak.

A műemléképületen belül eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel.

A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, amelyben két, mozaikkal kirakott ülőmedence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence várta egykor és várja ma is a 36-38 fokos vízben felüdülni vágyókat.

Forrás: utazzitthon.hu

Cím

Kossuth utca 10
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok