Ugrás a tartalomra

Gróf Mailáth József szálloda-bérház

Ády küldte be November 16, 2011 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1928
Létrehozás intervallum
- 1929

A Statisztikai Hivatallal szemben a Keleti Károly-utca, Bimbó-utca és Mész- utca által határolt, körülbelül 6870 ~-ölet kitevő telektömbnek a zártsorú építési övezetbe eső részén épültek fel a gróf Majláth-féle bérházak.
1928. év júliusában megtartott zártkörű tervpályázat alapján Rainer Károly tervei lettek kivitelre el-fogadva. Rainer tervei az eredeti telekfelosztást lénye-gesen megjavították úgy, hogy bérkaszárnyák helyett jórészben szabadon álló villaszerű bérházak épülhet-tek, a szűk Keleti Károly -utcát pedig az I. emelettől kezdve 5'5 m-rel kiszélesítette, miáltal festői képet nyújtó terraszos lakásokkal bíró épületek létesültek.
Az építkezés felerésze 1928. augusztus havában, a nagyobbik fele pedig 1929. év április havában lett megkezdve és 1929. év augusztus, illetve november havában lakhatóvá téve.
A bérházakban össze-sen 150 drb. 2-3-4 szobás lakás, a szállodabérházban pedig 80 drb. 1 és 2 szobás garzonlakás létesült. Né-hány kivételével az összes lakások ki is vannak adva.
Az egész bérházcsoport központi fűtése és melegvízszolgáltatása Bánó László és Fia gépészmérnökök tervezése és művezetése szerint készült és pedig egy központi kazánházból, melynek gazdasági előnyei igen számottevőek.
A tervpályázat előkészítésével, az építkezés irányításával és ellenőrzésével, mint az építtető tanácsadója Hoepfner Guidó műépítész volt megbízva.
Berey Lajos építőmester (Budapest, II, Maros-utca 23--25., telefon : 554-60) végezte az épülettömb, föld-, kőmíves- és elhelyező-munkáit. A munkák oda-ítélésénél figyelembe kellett venni, hogy hatalmas épületekről van szó, hogy mily fontos az ily hatalmas bérösszeget képviselő lakásoknak pontos átadása; épp azért nem fordíthattak figyelmet az ajánlatok olcsóságára, hanem inkább arra, hogy az építkező kellő anyagi erőkkel rendelkező, feltétlen megbízható építőmester kezébe kerüljön. Így esett a választás Berey Lajos építőmesterre. F: kolibri.omikk.bme.hu

Tervezte
Rainer Károly
Kivitelezte
Barey Lajos
Cím

Keleti Károly utca 9
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok