Ugrás a tartalomra

Budakeszi, Polgári Filmszínház

dave küldte be July 10, 2014 időpontban
Hely/kategóriák

A képen látható Polgári Filmszínház 1930-ban épült fel a Kossuth Lajos utcában. Az Albrecht család építtette és működtette. A 30 ezer pengős beruházás eredményeképpen egy 450 fő befogadására alkalmas teret hoztak létre, ahol a mozielőadásokon kívül egyéb rendezvények megtartására is lehetőség nyílt.

A moziban 1971 őszén vetítették az utolsó filmet (Spartacus). Bezárása után, a gazdátlanná vált épület állapota gyorsan romlott. Az 1980-as évek végére életveszélyessé váló épületet végül 1997-ben az önkormányzat azzal a feltétellel adta el, hogy az új tulajdonosoknak helyre kell állítaniuk az eredeti állapotot. Az utolsó képen látható, hogy ez nem igazán sikerült nekik.

Cím

Kossuth Lajos u. 3
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok